Egész nap munkaközben  -
Azon gondolkodám:
Miként fogom délután lekötni
 Az én két drága bölcsis babám?

Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet nekik?
Midőn, kik táncolnak idegeim kötelén,
A kart terjesztik ki.
 

S jutott eszembe számtalan
Kreatívabbnál kreatívabb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
 Miközben persze csak szaladt.

Elképzeltem, amint a szőnyegen ülve legózunk,

Az apró kezek szorgalmasan építenek,

Miközben egy édes dallamot dúdolunk,

Ők pedig egy percet sem veszekednek.

Láttam magam előtt, hogy aztán a legót szépen elteszik,

S megyünk az asztalhoz rajzolni.

Rajzolunk csigabigát, aki levelet eszik,

S nem győzzük a sok csodás percet megélni.

Hallottam, ahogy együtt nevetünk hangosan a mesén,

Boribon és Annipanni kedves történetén.

Képzeletemben már órák óta ugyanis,

Mindkettő az ölemben ült, a fenekén.

S a bölcsibe toppanék...
Röpűlt felém két babám...
 S én csak álltam... boldogan,

Hogy mi idill vár még rám a délután

De egy perc, annyi se tellett bele,

Mikor az egyik a másikra pillantva,

Zokogva borult a keblemre,

Ő az én anyám! –harsogta, miközben testvérét

A vállamról letaszította.

Akkor már mindkettő ordított,

A perc órának tűnt,

És a felismerés belémhasított:

Ma sem lesz itt más, csak hajtépés,

Krokodilkönnyek, szitkozódás,

És a szokásos oroszlánüvöltés.

Ha lesz is legó, röpül majd a levegőben,

Firkálás a falra csak, és könyvcafatok mindenütt a földön, 

ahogy a basszameg-ekből is jut majd bőven,

Amiből lesz majd persze a bűntudat a köbön.

Holnap új nap virrad,

Új eséllyel,

Hátha holnap sikerül,

Vagy legalább én nem esek teljesen széjjel.

Budapest, 2022. október