A teremtés istennője fáradt

Újdonsült édesanya vagy. Szinte még a köldökcsonk sem esett le a baba köldökéről. A lakást elárasztja a fertőtlenítő- őblítő- patikai alkohol -és anyatej szag keveréke. Az újszülött ruhácskák kimosva, kifertőtlenítve és kivasalva várakoznak, hogy gazdájuk beléjük nőjön, mert egyelőre minden olyan hülyén lóg szegényen! Hiszen az újszülött két hosszú és vékony csirkelábból, egy aránytalanul nagy fejből, és ezt a három testrészt összetartó pókhasból áll. Meg egy jó erős hangszóróból, aminek a kikapcsoló gombja sajnos megsemmisült a szülőcsatornában. Fáradt vagy. Ez a szó semmit nem ad vissza abból, amit igazán érzel. A nappalok és az éjszakák összefolynak, az anyagcseréd elvesztette fonalat: soha nem akkor eszel, amikor éhes vagy, és amikor mégis sikerül, az teljesen random, és túl ritka időközönként van. A szoptatástól/fejéstől dehidratált vagy, ezért egy kicsit állandóan szédülsz. Mélyen, több órát egyhuzamban hónapok óta nem aludtál. Amikor mégis alszol, akkor a legkisebb neszre is haptákba vágod magad. Ha pedig nincs nesz, akkor a saját izzadtságtengeredben ébredsz vacogva a hidegrázástól. Térben és időben is dezorientált vagy, akár a Z világhábórú is kitörhetett volna a négy falon túl, hiszen te most az evett-büfizett-aludt-kakilt tengely körül mozogsz csak. A lakásban álllandó félhomály honol. Ennek több oka is van. Egyrészt a kialvatlanságtól nem bírod elviselni az erős fényt, másrészt, ha fény van, akkor sajnos jobban látod magad a tükörben. És hát lássuk be; a posztpartum időszak ezen szakaszán a tükör az utolsó utáni dolog, amivel szeretnéd magadat kínozni. Így is egyértelmű, hogy a bőrödből helyenként eltűnt a töltőanyag, míg máshol majd szétpukkad úgy feszül. Na az arcodról már ne is beszéljünk! Az foltos, pattanásos és a szürke ötven árnyalatában tündököl. 

A babának nincs úgy konkrétan alvásideje. Néha kifárad a folyamatos visításban és akkor időről-időre kiájul. Olyankor pont úgy néz ki, mint egy aszott kis mazsola végtagokkal. Amikor pelenkázod, folyton attól félsz, hogy a korábban már említett kis hajszálvékony csirkelábakat eltöröd. Hogy lehet valaki ennyire kicsi és kiszolgáltatott? És pont neked kellene őt életben tartani? Ebben az időszakban nincsen semmi örömteli. A szülés után hirtelen felszabadult endorfin úgy párolgott el, mintha soha nem is létezett volna. Helyette maradt egyfajta izgatottság, aminek se varázsa, se szépsége. Ez inkább olyan érzés, mintha folyamatosan vizsgaidőszak lenne, és te egész nap egy szűk folyosón arra várnál, hogy sorra kerülj a legszadistább tanárnál és megkapd a hőn áhított  kegyelem kettest. Hiszen mit is jelent a kegyelem kettes? Hogy majdnem elbuktál, nagyon rezgett a léc, de még pont átcsusszansz. A csecsemőgondozás és gyereknevelés az bizony pont ilyen!

Az öreg hölgy látogatása

Ebben az időszakban nagyon törékeny lelkiállapotban vagy. A hormonjaid, mint gonosz kismanók űznek veled csúf játékot. Olyan, mintha összefogtak volna, hogy az egyes helyzetekben soha ne adekvát módon reagálj: képes vagy magad elsírni egy öblítő reklámon, vagy ha a férjed „úgy“ szól hozzád. De az is előfordulhat, hogy mindenféle különösebb ok nélkül röhögőgörcsöt kapsz és sajnos nemcsak a könnyed, de egy kis pisi is kicsordul. Ez a fajta érzelmi hullámvasút nagyon megterhelő, és már kezded saját magad nagyon unni. Állandóan elhatározod, hogy na most, most aztán tényleg összeszeded magad. Általában ilyenkor szokott az történni, hogy még az ágyból sincs kedved másnap reggel kikászálódni, pedig még a nap süt, és éjjel sem kellett tízszer kelni a babához.

Amikor újszülött van a háznál, a barátok, ismerősök egymásnak adják a kilincset. Úgy vonzza az újszülött a látogatókat, mint a mágnes a fémtárgyakat. Ezek a látogatók két nagy csoportba sorolhatóak: vannak a megmondó emberek és vannak a csecsemőillat vámpírok. Kezdjük először a második csoporttal. A csecsemőillat vámpírokat arról lehet felismerni, hogy mindig kisbabákról beszélnek. Ha az utcán szembejön velük egy példány, azt általában nem tudják nyáladzó affektálás nélkül hagyni. Szintén erre a fajtára jellemző, hogy vagy nagyon sok, de már idősebb gyerekük van, vagy pedig még egy sincs nekik, de egész eddigi életükben erre készültek. Természetüket tekintve végtelenül szelid fajról beszélünk, de arra azért készülj fel lelkileg, hogy a látogatásuk során kérdés nélkül tépik majd ki a kezedből a babádat, akit egyenesen a válluk és a nyakuk közé helyeznek, (igen, közvetlenül az utcai ruhájukra!), hogy a lehető legközelebbről beinhalálhassák a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legnagyobb koncentrátumú babaillatot. Ugyanakkor ennél sokkal messzebbre nem merészkednek, maximum az egész látogatás alatt így akarják majd tartani a babát. Egészségükre! Érdekes  megfigyelni, ahogyan ezeknek a csecsemőillat vámpíroknak egy-egy bababőr szippantás után  egészen kisimul az arcuk, és ragyobóbb lesz a tekintetük. Mintha tényleg valami titkos élet elixírt hörpintenének fel! 

A másik csoport- a megmondó emberek csoportja - már egy kicsit izgalmasabb téma. Ők ugyanis azok az emberek, akik a látogatások során gyakorlatilag minden egyes mozdulatodat árgus szemekkel figyelik, hogy aztán elmondják: ők hogyan csinálják ezt-meg azt. Ha csak ennyi lenne jellemző rájuk, akkor komolyabb említést nem is érdemelnének, de erre a fajra nem jellemző, hogy itt megállna, és pusztán azt mondaná el, hogy ő mit és hogyan csinál. Ez a faj perceken belül elkezd instruálni. Az instruálás közben pedig pillanatok alatt ki fog derülni, hogy gyakorlatilag te semmit sem csinálsz jól. De nyugalom! Majd ő megmondja neked pontosan töviről hegyire mindennel (is) kapcsolatban, hogy mit és hogyan tegyél. Afelől ne legyen egy szemernyi kétséget sem, hogy mindenre kiterjedő, részletes tájékoztatást fogsz kapni még arra nézve is, hogy kakálás után hogyan töröld ki a saját fenekedet. És még itt sincs vége! Ugyanis a megmondó ember tápláléka a te bizonytalanságod. Ha tényleg megtanít valami jó kis fogásra téged, akkor mégis hogy fogja neked legközelebb megmondani a tutit? Így aztán bizonytalanságban tart, a lényeg, hogy szükséged legyen rá és a kéretlen tanácsaira. 

Aludj, amikor a baba alszik, vasalj, amikor a baba vasal

Ez a látogatósdi persze nem ennyire egyértelmű. Igen, kimerült vagy. Legszívesebben mindenkit a pokolba kívánnál, de közben éhezed a felnőttek társaságát, és azt, hogy valami történjen. Hogy valami megakassza a könyörtelenül pörgő mókuskereket, ami körül minden csak szürke és elmosódott. Tehát vagy összekanalazod magad és örömmel fogadod a jövevényeket, vagy bezárkózol a szaros pelenka váradba.  A legtöbben az első opciót választjuk. Azt kell választanunk, hiszen ez a vékony cérnaszál az, ami még a régi életünkhöz köt. Ha ez is elszakad, bizony rohadt nehéz lenne talpra állni a gyermekágyas/kisbabás időszakban. Az előbbiekben kategoráikba sorolt látogatókban pedig van egy konstans közös nevező: a mérhetetlen mennyiségű közhely durrogtatás. Ezek a közhelyek is két csoportba sorolhatóak, akárcsak a látogatók. Vannak, amelyek mind arra futnak ki, hogy bárhogyan is alakulnak a dolgok, ebben az élethelyzetben ez teljesen oké: – Jaj édesem! Hát kit érdekel, hogy minden romokban hever, te csak pihenj le, a mosatlan edény megvár! – Aludj, amikor a baba alszik! – Nem számít, hogy két hete nem mostál hajat, ne támassz magad felé irreális követelményeket! – Elfelejtetted befizetni a gázszámlát és kikapcsolták? Ó hát az bárkivel megesik, úgyis meleg van! 

És vannak azok a közhelyek, amelyek kizárólag azért hangzanak el, hogy te csak még nyomorultabbul érezd magad: - Te tényleg igény szerint szoptatsz? Hát abba csak belebolondulni lehet! – Nincs a gyereknek napirendje? – Hát akkor bizony nektek végetek van! – Csak napi 18 órát alszik a baba? –Dehát akkor hogy fog rendesen fejlődni? És az egyik legaljasabb: - Jaj mucikám, hát ez csak egy kisbaba! Nehogy már kifogjon két meglett felnőtt emberen, hiszen tudod: kisgyerek kisgond, nagy gyerek nagy gond!

Vér, verejték és könnyek

És itt el is érkeztünk a fő témánkhoz: Vajon mit ígérhet az élet a kisgyerekes/kisbabás szülőnek? Mik a kilátásai azoknak, akik ennek az élethosszig tartó útnak a legelső lépésénél tartanak? Vért, verejtéket és könnyeket? Ennyi? Mindennek vége van azért, mert a párzási ösztön, vagy a véletlen műve okán egyszer nem védekeztél? És nem elég, hogy ez így van, de ezt mindenki az orrod alá is dörgöli életed legérzékenyebb és legfárasztóbb életszakaszában? Tényleg kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond? Azaz ennél csak lejjebb van? Csak nehezebb lesz? Hát lehet ezt még fokozni?

Most mondhatnám azt, hogy nem. Hogy ez egy hazugság. Puszta rosszindulat. Hiszen, amikor már a baba átalussza az éjszakát, akkor sokkal pihentebb leszel. Vagy, hogy amikor majd elkezd járni, akkor nem kell annyit cipelni. És amikor már beszél, akkor kevesebbet fog sírni. És ez mind igaz is! Csakhogy ez önmagában kimeríti a megtévesztés és félrevezetés fogalmát. Ugyanis semmilyen szülői tapasztalatot nem igényel annak a belátása, hogy minden életszakasznak megvannak a maga nehézségei és örömei. És ehhez még csak szülőnek sem kell lenni! Gondolj csak a saját életedre! Amikor kisgyerek voltál, megmondták neked mit és hogyan csinálj. Viszont túl sok és megterhelő kötelező feladatod nem volt. Amikor egyetemista lettél, akkor már voltak vizsgáid, de ezek teljesítésén túl további kötelezettségeid nem voltak. Szabad voltál, mint a madár, viszont ennek a totális és felhőtlen szabadságnak elég fajsúlyos anyagi korlátai voltak. Fiatal felnőttként már csörgött némi pénz a zsebeidben, de a szabdságod elég nagy csorbát szenvedett. Hiszen dolgoztál, autóra, lakásra, kényelmes fotelre gyűjtöttél. Saját magadnak szabtál különböző financiális és szociális kereteket. 

Minden egyes életszakaszodban voltak nehéz és örömteli mozzanatok egyaránt. A mostani életszakaszodban hirtelen hozzád adódott plusz egy fő: a kisbaba, aki ugyanezeknek az életszakaszoknak a váromományosa. Jelenleg a start mezőn áll. Te is ott állsz vele. Minden kezdődik előről, csak te most a másik oldalon fogsz állni az ő viszonylatában. A saját szemszögödből pedig a következő életszakaszodban. Ebben az időszakban már megvan minden, amit a Gazdálkodj Okosan társasjátékban meg kellett szerezni ahhoz, hogy megnyerd a játékot. És teljes mértékben hiányzik mindaz a szabadság, ami ahhoz kellene, hogy mindezt élvezd. De már te magad is tudod, hogy az egymást követő életszakaszok úgy váltakoznak, ahogy az évszakok. Tehát nemsokára jön majd valami új.

Érdemes azzal foglalkozni, hogy mi lesz később? Érdemes attól rettegni most, amikor még az 1-es méretű pelenka is nagy a kisbabádra, hogy mi lesz, ha majd  egyszer visszapofázik neked? Esetleg attól félni, hogy mi lesz, ha rossz tanuló lesz és nem plasztikai sebész, hanem szobafestő mázoló lesz? Hát rohadtul nem!

Hogy igaz-e a mondás: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond ? Nem érdekel! Mindig, amikor azt hiszem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, az élet megcáfolja és rátesz egy lapáttal. Mondjuk például a gyerek egész nap torka szakadtából üvölt. Még össze is hányja magát meg a hófehér szőnyeget a nappaliban. Aztán eljön az este. Addigra már végkimerült vagyok. Leteszem aludni, mert aludni legalább szokott. - Ennél rosszab már úgyse lehet ez a nap! – gondolom magamban. És ilyenkor történik az, hogy éjszaka óránként kel visítva. Kivenni az ágyából ugyan nem kell, mert két perc múlva visszaalszik, de én egész éjjel fent vagyok, mert mire visszaaludnék, addigra újra felsír. Totális katasztrófa. És akkor már hajnalban arra készítem fel magam, hogy a következő nap még rosszabb lesz, hiszen rosszul aludt az éjjel, így a kimerültségtől nyűgös, undok és kezelhetetlen lesz majd egész nap. És akkor reggel kiveszem a kiságyból és mintha nem is ugyanaz a gyerek lenne: csak mosolyog, gőgicsél, egész nap egy hang nélkül eljátszik, szépen eszik, délután három órát alszik és úgy telik el a nap, mintha csak egy spa-ban töltöttem volna egy pihe-puha kezelőágyon uborka karikákkal a szememen. Nincs benne se logika, se rendszer. Akkor miért lenne igaz ez az undok mondás? Ez nem Arhimédesz törvénye, hanem az élet. Az élet pedig furcsa, trükkös, teljesen kiszámíthatlan, és éppen ezért elviselhető. Ha tudtad volna előre, hogy amikor ezt fogod olvasni valaki épp a melledet és/vagy a hajadat fogja tépni bevállaltad volna ezt az egészet? Most azt mondod, hogy igen, de ez egyátalán nem biztos. Van, amit jobb akkor megtudni, amikor felnőttünk a feladathoz! És egy csepp kétséged ne legyen: fel fogsz hozzá nőni! Mindig pont ahhoz, amelyik épp a kanyarban vár majd rád! A közhely durrogtató megmondó embereknek pedig innen üzenem: többé nincs hatalmatok fölöttünk!

Spira Eszter